Az egész történet egy napfényes délután kezdődött. Miután délután 3-kor mindenki fenn volt szép fehér buszunkon kalandvággyal és jó reménységgel tuningolva, sikerült elindulnunk, ami elég nagy csodának számított mert abból a buszból nem néztem volna ilyen extrém dolgokat, hogy pl gurulni is tud. A „buszvezető bácsi” , akit Keresztessy Istvánnak bemutatkozott és azt is mondta hogy szólítsuk Pistának, mert azt hitte ez bárkit is érdekel. Aztán miután senki nem figyelt rá gyorsan leült és inkább mentünk tovább. Amikor elérkeztünk a „halálkanyarhoz”, ahol tavaly összetörtük a buszt mindenki nagy extázisban volt és inkább kapaszkodott, de végülis ezt is túléltük. Utazásunk többi része unalmasabb volt, bár amikor egy félútlezárásnál „Pista” nem vette figyelembe a piros lámpát és pár méter múlva szembejött velünk egy kamion, nah akkor megijedtünk kicsit. Kicsit nagyon. Én elöl ültem és beszélgettem osztályfőnökkel, de amikor megláttam hogy jön a kamion és egyre nő akkor további szép napot kívántam neki és a buszvezetőnek, aztán hátramentem a busz végébe. Szerencsére sikerült elkerülni az ütközést, de azért nem volt kellemes élmény. Annál jobb volt, amikor megérkeztünk a táborba, ami gyönyörű környezettel és számtalan lehetőséggel várt minket (de tényleg). Pista bá’ is nagyon elengedte magát: feltette sármos fekete napszemüvegét, ingét kigombolta, hogy kivillanjanak „óriási” „mellizmai(?)” aztán megpróbálkozott a verdát ledobni, hogy bikának tűnjön, de az utóbbi kettő nem nagyon ment neki. Fél órán belül sikerült is beállnia és le lehetett szállni. Ezek után mindenki rohant strandolni, sétálni és WC-re. Az éjszakát mindenki jól átmulatta, másnap reggel pedig mint egy csapat holdkórossal indultunk Debrecenbe, ahol egy igen „tartalmas” délutánt töltöttünk el. 11-kor leparkoltunk, utána elgyalogoltunk az egyetemhez, ahol megnéztük az aulát, felmentünk az emeletre aztán kijöttünk, mert minden teremben előadás volt. Így továbbindultunk a Nagytemplom felé, amit senki sem tudott hol van, mert amikor 2 óra múlva másodszor is elmentünk az egyetem mellett kezdtem úgy érezni, mintha körbe sétálnánk fölöslegesen. Miután pár óra gyaloglás után elértünk a templomig kicsit meglepődtünk, mert esküvőt szerveztek bent, ezért nem lehetett bemenni, csak benézni az ajtón, szóval gondoltuk, hogy megérte 5 órát sétálni. Utána a városban „szabadfoglalkozás” volt másfél órán át. Ez alatt bőven volt ideje mindenkinek feltöltenie alkoholtartalékait. Megpróbáltuk visszaküldeni a buszvezetőt a buszhoz, hogy hozza el, mert kicsit elfáradtunk, de ő azt mondta nem találna el a buszig egyedül, amit nem is csodáltam, hiszen a kóbor apácák megtévesztésére valami nagyon nagy kerülőn jöhettünk jó nagy kacskaringókkal, meg Pista bá’ amugy sem volt valami jártas a közlekedésben. Inkább lementünk villamossal az egyetemig. Az út kb 8-10 percig tartott. 5-re visszaértünk a táborba, ahol minden kezdődött elölről. Bedobáltuk egymást a medencébe ruhástul vagy fürdőruhában, aztán fociztunk, ettünk, fürödtünk, kosaraztunk. Eljött az este és még nagyobb bulit csaptunk, mint előző este, de most bekapcsolódott pár srác is egy másik csoportból, akik olyan részegek voltak hogy a mi piánk már nem ütött nekik. Osztályfőnök kicsit ideges volt, de rá senki nem volt tekintettel. Reggel aztán zombicsapatunk visszaindult Miskolc city felé. Az úton hazafele táncoltunk, bömböltettük buszunk óriási hangfalait üvöltöttünk, ugráltunk. Na jó nem, de ez jól hangzott:D